Ma hajnalban elment. Kényszerű a búcsú. Elfogadhatatlan. Nem vagyok hajlandó múlt időben gondolni rá. Csak arra a rengeteg jóra, amit ő adott a mi világunkhoz.

Legszívesebben az érzésre, az örömre gondolok, ha Sopi belép az ajtón, és csatlakozik hozzánk.

Arra a világra gondolok szívesen, amit ő sugároz a személyével, a tetteivel, a hajóival. Az életünk átalakítására, mert talán nincs – mi az hogy talán! Biztos, hogy nincs – olyan ember ma Magyarországon, akinek ha valaha egyet is dobbant a szíve egy vitorlástól, hajós balatoni látványtól, abban a dobbanásban neki ne lenne része. Sőt, főszerepe! Lehet, hogy nem is tudsz róla, nem ismered őt, sosem találkoztál vele, csak egyszer nézted ámult gyönyörrel mondjuk a Kékszalag mezőnyt, ahogy öt-hatszáz hajó spinnakerezik a tavon. Nem tudod talán, de abból a rengetegből minimum száz-százötvenet ő épített. Mégpedig a jobbak közül! Meg persze összességében sokkal többet, hiszen nem indul mindenki a tókerülőn.

De nem csak a hajók! Örök üzletpolitikája, hogy egy új típus úgy lehet sikeres, akkor rendelnek belőle, ha versenyosztállyá is válik, ha hamar sok darab lesz belőle. Ami sok-sok új vitorlázót is jelent. Ami még fontosabb, új és újabb életeket hosszító, de főleg tartalmassá nemesítő közösséget.

Mondjuk megterveztet egy új típust. Általában Andrej Justinnal, aki jónevű szlovén tervező, de Géza találta ki a Balatonra, és általa, miatta lett Andrej mindegyik hajója a mi tavunkra, nekünk ideális típus. Túrázásra, versenyzésre egyaránt.

Miért? Hogyan?

Mert Sopi elsősorban vitorlázó. Aki szerelmes a hajókba, a hajóiba. Aki az újat bemutatja, versenyen győz vele, a kikötőben pedig meggyőz. Nem kereskedői szlogenekkel, üres lózungokkal, hanem a jelenlétével, az egyéniségével, és a munkájával.

Az ember a lelke mélyén olyasmi szeretne lenni, mint Sopi. Nem azért, mert a lányok szíve mindig is megremegett tőle, hanem mert az ő esetében a személyes hatást nem valami művi, csinált viselkedés, üres sárm, érdemtelen csillogás váltja ki. Hanem a tettei, a tudása, a magától értetődő természetes viselkedése, és az ebből fakadó tisztelet. Általa értem meg, ő a példa, hogy mit jelent a valódi, az őszintén érdekmentes, jóleső tisztelet. Amit nem akar kiváltani, amelyért egyetlen plusz gesztust, célzottan számító szót sem ejt soha, csak adja önmagát, és az a tisztelet egyszerűen keletkezik…

Jaj, bocs Sopi! Mégis itt a múlt idő. Mégis muszáj belesodródnom. Hiszen ilyen hízelgést a szemedbe, a jelenlétedben sosem eresztettem volna el. Ha egyszer is megpróbálom, egy hatalmas mosollyal elküldtél volna a bús bánatosba… Még csak nem is ezekkel a nyomdakész szavakkal. Viszont fülig érő vigyorral.

Jól van, legyen múlt idő! Ideiglenesen.

Sorolhatnám a hajókat a Kuruc 18-astól a Leguánon át az Ötvenes Cirkálókig, ha az első hajóépítő évtizedeidet veszem. Amikor sufniból kellett indulni, tőkehiányosan, a semmiből teremteni erős akarattal és kitartással.

Az Ötvenes különösen kedves, tudom az volt Neked is. Az első olyan osztály, amellyel a magyar vitorlázást egyszerűen egy lépcsővel feljebb rángattad. És még hányszor később is! Kihalásra ítélt klasszikus volt, de jöttél te – kezdetben Kovács Ottóval megalapítva a Nautic műhelyt – és újjászületett a típus, és ami még fontosabb, a hajóosztály. Életem egyik legszebb egyhetes közösségi emléke, különlegesen szép, emberi élménye, amikor a kilencvenes évek közepén Ötvenesben ott lehettem két bajnokságon is.

Majd, miután Szlovéniába, az Adriára megépítettél két 12 méteres, ma is ragyogó versenygépet, jöttek általad sorra a Justin-tervezésű hajók. A sorozatok, a Nautic osztályok – ma a legnépesebb közösségek a Balatonon – valamint az extrák, a különlegesek. A Nautic 311-ből fejlesztett billenthető kíles karbon Black Magic, a Quadriga, a túra-verseny változat Nautic Funcruiserek, a Pleasure, amellyel később elindult a tengeren a magyar Middle Sea Race részvétel, a sok néven futott gyönyörűszép Avatar, amivel – ja, bocs – akivel sokszor ott voltál az abszolút Kékszalag győzelemért, ma pedig még mindig nyerő a tókerülőn az előnyszámításos versenyben. Meg az egyéni igényekhez parádésan igazítható Nautic 330-asok akár versenyzősebb, akár túrázósabb változatban. A NAU 370, amelyik ha a Kékszalagon, vagy bármely versenyen elhúz egy-egy kifejezetten versenyhajónak épített darab mellett, az emberek átnéznek, és azt mondják megadóan, hogy „ja, persze egy Nautic…”. Meg a legújabbak. A kis mérges Nau 220 Hornet, és a legfrissebb álom, a Nau-Ten…

Miért olyan jók ezek a hajók mind?

Egyszerű. Mert ők mind Te vagy!

Egyszer egy riportban azt mondtad, hogy „Tudod, a kimondott szó és a végrehajtott tett között szakadéknyi a különbség.”

A filozófusokkal általában az a baj, hogy főleg dumálnak. Súlya, jelentősége pedig a bizonyított téziseknek van. Kedvencem, a sopizmus ezen az egyetlen mondaton nyugszik, viszont ez a tézis általad sokszorosan bizonyított. Mondanád, hogy könnyű, hiszen bőven láthatjuk az ellenpólust, a levegőbe ugatókat…

De ők hiába lépnek be az ajtón. Különösen, ha éppen te is jössz befelé. Olyankor, ugyan ki figyelne rájuk?

Kezdetben nagy titok volt, hogy mostanában merre indultál. Kényszerűen. Mert az élet szép, különösen a te szemszögedből, aki teljes erővel és hatékonyan szépítetted, és ezért élvezted is. Hetvenet így letoltál, úgy hogy sosem lettél öreg, se kívül, se belül. A legkevésbé sem. De, járt volna még tíz-húsz legalább!

Aztán egyre inkább terjedt a hír. Már csak azért is, mert sopis nyugalommal búcsúzkodni kezdtél. Most, a legvégén.

Ne búcsúzkodj! Mi nem engedünk el. Megyünk vitorlázni, mert az gyógyír.

Az ajtót mindig nyitva hagyjuk neked.

Ruji